Adótanácsadó

Adótanácsadó

Bujdosó Krisztina

közgazdász, adószakértő, és regisztrált mérlegképes könyvelő

Szolnokon nőttem fel, középiskolai tanulmányaimat a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskolában végeztem. Egyértelművé vált, hogy a közgazdaságtan az én utam, így tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán folytattam. 2002-ben végeztem kisvállalati tanácsadás, számvitel és vállalatfinanszírozás szakon.

Pályafutás:

Egy nagyobb könyvelőirodában kezdtem azzal a céllal, hogy a kisvállalkozások működését közelről lássam. Elég kiábrándító volt, amit tapasztaltam, de kitanultam a könyvelői munka csínját-bínját, és elvégeztem az adótanácsadói képzést.  Munkahelyet váltottam, és egy biztosító társaságnál dolgoztam elemzőként, ahol munkakörömön felül az ügynökök munkáját támogató céllal oktató anyagokat készítettem a biztosítások adózásával kapcsolatban. A könyvelői-adótanácsadói tevékenységet mindeközben mellékállásban otthon folytattam. Elemzőként tudtam mikor kell szülési szabadságra menni, így 2008 és 2013 között született három gyermekem. Az otthon töltött idő alatt a szakmát folyamatosan ápoltam (ezzel biztosítva szellemi épségemet is), és a gyerekek intézményesítése óta egyéni vállalkozóként dolgozom otthonról.

Célom:

15 éves szakmai tapasztalattal a hátam mögött azt a célt fogalmaztam meg, hogy a minőségi adótanácsadást elérhetővé tegyem a magánszemélyek és a kisvállalkozások számára. Nyilvánvaló, hogy gazdasági és jogi környezetünk létező piaci igényt generál ezen szolgáltatás iránt. Az egyre tudatosabbá váló adózó tisztában van azzal, hogy ezzel értéket kap. Gyakran komoly adóforintok megtakarítását, máskor a jogkövető magatartás biztonságérzetét, amiért szívesen fizet is. Igen, az hogy az adótanácsért érdemes fizetni, nem triviális. Régi gyakorlat, hogy a könyvelő adótanácsot is ad az ügyfélnek, amiért nem számít fel külön díjat, azonban ez a gesztus ritkán valósít meg valódi minőségi adótanácsadást.

Mit értek minőségi adótanácsadáson?

  1. Nem várakoztatom az ügyfelet hetekig a válaszadással, hogy „jó majd utánanézek”, a tanácsadás az ügyféllel egyeztetett legkorábbi időpontban megvalósul.
  2. Nem évszázados rutinból válaszolok, hanem mindig leellenőrzöm, nem változott-e az adott adózási kérdés az elmúlt 24 órában.
  3. Kezességet vállalok adott kérdésben adott válaszomért, ami szükség esetén konkrét jogszabályhelyekkel alátámasztva megáll a NAV-val vagy „mást gondoló” könyvelővel szemben is.
  4. Az ügyfél helyett is gondolkodom, és arra is válaszolok, amit nem kérdezett, de adott témában fontos a teljes körű tájékoztatás érdekében.
  5. Szeretem, amit csinálok, ezért jól csinálom.

Ha úgy érzi, hogy tanácstalan adott adózási kérdésben, és hiába böngészi az internetet a válaszok után, keressen bátran! Vegye fel velem a kapcsolatot itt!

BérbeAdóNap a Bérbeadóknak!

Minden hónap 3. szombatján Zuglóban tartunk előadást olyan magánszemélyeknek, akik szeretnék lakásukat a lehető legjobb áron és a legjobb bérlőnek kiadni. Az előadásomon többek között ebben segítek:

Bérbeadó magánszemélyként

  • átlátni és eldönteni, melyik adózási módot válaszd,
  • adózási szabályok buktatóit felismerni és elkerülni,
  • SZJA bevallásodat önállóan elkészíteni,
  • a bevallást alátámasztó nyilvántartást vezetni,
  • a bevételről megfelelő bizonylatot kiállítani,
  • 2020. évi változásokra felkészülni.

Bővebb info: www.berbeadonap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.